![]() | ||
Kiernan még április 11-én szerdán részt vett a Gris Dior VIP Party-n, mely Los Angeles-ben került megrendezésre. Kedvencünk ismét egy fekete Dior szettet választott, melyet a hímzett, áttetsző részek tettek igazán különlegessé. Fekete Lady Dior táskát és egy fényes hosszú csizmát választott kiegészítőknek. Az eseményről 10 képet tekinthettek meg, ahol kedvencünk együtt fotózkodott Madeleine Arthur-al (innen is ismerheted: Ördög Ohioban) és Samantha Hanratty-al (innen is ismerheted: Szégyentelenek). |
||
![]() | ||
Mint arról már korábban írtam Nektek, kedvencünk részt vett március 21-én a Fashion Trust US Díjátadón, erről a képeket is elhoztam akkor. Nemsokkal utána kiderült, hogy Kiernan nemcsak, mint vendég, de zsűriként is fontos szerepet töltött be az esemény folyamán és ekkor már öltözéket is váltott, a fehér Giambattista Valli ruháját egy fekete nadrágkosztümre cserélte. Erről néhány képet hoztam Nektek a közösségi médiából és egy rövidke videót is. Az eseményen egyébként kedvencünk több barátjával találkozott, a zsűriben jelen volt Laura Brown és közös képek készültek Gavin Leatherwood-al is.
Március 17-én került néhány amerikai moziba a Wildflower című film, 21-én pedig már az Prime Video kínálatában is elérhető, sajnos tudomásom szerint Magyarországon nem streamelhető. Kiernan még a megjelenés napján részt vett a film vetítésén egy santa monica-i moziban, ahol vélhetően egy kisebb számú közönség előtt mutatták be a filmet. Jelen volt még vele a szereplő gárdából többek között a rendező Matt Smukler, Alexandra Daddario, Charlie Plummer és Samantha Hyde is. Az eseményről csak két kép került elő, illetve pár az előtte való készülődésről. Kedvencünk egy fekete Valentino ruhát viselt, nagyon csinosan nézett ki. A filmből elő került egy still kép Kiki karakteréről Bea-ről és egy BTS kép kevencünkről a forgatáson. Illetve linkelek még pár részletet a filmből, köszönet érte a Momentum Pictures és @kiernanmedia Twitter oldalának.
Gallery |
||
![]() | ||
Kiernan a tegnapi nap folyamán részt vett az idén elsőként megrendezett Fashion Trust US Díjátadón, melynek a kaliforniai Goya Studio adott otthont. A Fashion Trust US egy 2022 novemberében indult non-profit szervezet, melynek célja a fiatal amerikai tervezőtehetségek segítése. Kedvencünk az eseményen egy gyönyőrű fehér Giambattista Valli ruhát viselt, melynek szoknyarészén arany levél mintákat láthatunk, kiegészítőnek is arany gyűrűt és arany lábbelit választott, szerintem mesésen festett az eseményen. A galérában 61 képet tekinthettek meg. |
||
![]() | ||
Kiernan március 3-án, pénteken részt vett a Párizsi Divathéten, ahová főként a Nina Ricci 2023 őszi/téli kollekció bemutatója miatt érkezett, ahol Harris Reed divattervező is debütált Nina kollekciójában való kooperációjával. Kedvencünk csodásan festett a fent említett kollekcióból viselt fekete, az ujjrészeknél áttetsző pöttyös ruhájában, melyet egy hatalmas fekete masnival a hajában, illetve Harris Reed tervezésű magassarkújával egészített ki – amiben én mellesleg a második bokatörésem is elszenvedtem volna. Kiernan számára Harris munkássága nagyon inspiráló és kreatív, így egy rövid WWD-nek adott interjúban áradozott róla, hogy ezért is fontos, hogy támogassa Reed debütálását.
Vincent Quendo készítette el kedvencünk sminkjét, a haját Mashal Afzalzada alkotta, körmeit pedig Emily Rose varázsolta az alkalomhoz és ruhájához illővé.
Az esemény kapcsán számos fotó megjelent a közösségi médiában is, többek között Laura Brown, Nina Ricci és Vincent Quendo is töltött fel képeket. Az is kiderült, hogy a bemutató után Kiki részt vett Harris Reed tervező vacsoráján is, erről csak egy kép került el. A Kiernan Shipka Brasil Twitter oldalának köszönhetően hoztam Nektek egy kis videót is kedvencünk érkezéséről a divatbemutatóra.
Gallery |
||