Moncler Flagship Store megnyitó Beverly Hills-ben
2021/08/01

Szerencsére úgy tűnik júliusban kicsit felpörögtek az események Kiernan körül, ugyanis a közösségi képeken és paparazzi fotókon kívül megérkeztek az idei év első megjelenésének képei. Kedvencünk még csütörtökön, azaz július 29-én látogatott el a Beverly Hills-ben található új Moncler üzlet megnyitójára.

A Moncler márka igazi kultikus örökség, mely a zord időjárás átvészelésén alapszik, hiszen kabátokat, meleg kapucnis darabokat kínál. Nevét a francia Alpok egyik falujáról, Monestier-de-Clermont-ról kapta, és kezdetben sátrak és hálózsákok gyártásával foglalkoztak. Az első kabátokat a helyi munkásoknak készítették, de azóta igazi luxus cikknek számít a sztárok körében is, többek között Reese Witherspoon és Victoria Beckham is szívesen viseli a puha, meleg, minőségi darabokat. Időközben pedig a Moncler kínálata is szélesedett, hiszen egyéb ruhadarabokat és cipőket is láthatunk a kínálatukban. A márka hivatalos oldalát ITT tudod megtekinteni.

Kiki a megnyitóra ismét egy fekete szettet választott, egy hosszú ujjú ruhát viselt fekete bakanccsal és egy rövid derekú Moncler dzsekivel egészítette ki. Az eseményen való megjelenéséről 13 képet töltöttem fel a galériába, míg az eseményre való érkezéséről 17 képet láthattok.

Gallery
Paparazzi | Candids
Megjelenések | Appearances


Csajos este és közösségi média képek
2021/07/29

Mint azt tegnap már említettem, Kiki is kihasználja most, hogy viszonylag csitult a járvány és többet találkozik a barátaival. Így történt ez július 27.-én este is, amikor egy vacsorára ültek össze egykori Mad Man-es kolléganőivel January Jones-al és Christina Hendricks-el, illetve velük volt Kiernan nagyon jó barátnője az Instyle magazin főszerkesztője Laura Brown is. A vacsora után egy los angeles-i étterem előtt kapták le a négy fős társaságot, akik lelkesen szelfiztek. Erről előkerült 32 darab nem túl jó minőségű fotó, de természetesen a lányok is osztottak meg néhány közös képet Instagram oldalaikon. Kiki mostanában úgy tűnik az egyszerű, elegáns megjelenés mellett voksol, na meg a fekete szín mellett. Most is egy fekete szettet választott – crop-top, magas szárú, bő trapéz nadrág és hozzá egy teli, és vastag talpú fekete cipőt húzott.

Feltöltöttem a legfrissebb közösségi média képeket is a galériába. Az első kép egy régebbi fotó, melyen Kiki és Sofia barátnője látható, ezzel kívánt neki kedvencünk boldog születésnapot. Kaptunk két új szelfit is, illetve két képet, amin barátaival Charlie Christie-vel és Tommy Dorfmannel látható. A képhez a következőket írta: “Életem szerelmei.”

Gallery
Paparazzi | Candids
Közösségi média | Social Media


Távozás John Mayer új albumának bemutatójáról
2021/07/28

Július 15-én kedvencünk végre nem csak Instagram posztokkal örvendeztetett meg minket, hanem 11 paparazzi kép is készült róla, amikor távozott a Nyugat-Hollywood-ban található San Vicente Bungalow-ban megrendezésre kerülő partiról, mely középpontjában John Mayer énekes új ‘Sob Rock’ nevezetű albuma állt. Az eseményre közeli barátait, ismerőseit hívta el, Kiernanen kívül jelen volt többek között Shawn Mendes, Camila Cabello és Lil Nas X is. Kiki elegáns fekete szettben, tűsarkúban jelent meg, kiegészítőnek is egy csinos fekete táskát választott. A sminkeléssel sem esett túlzásba, ékszernek is csak egy egyszerű aranyláncot tett a nyakába. A kezében látható póló vélhetően ajándék volt John Mayer-től, ugyanis az új albuma neve vehető ki rajta.

Gallery
Paparazzi | Candids


Elmaradt közösségi média hírek, képek
2021/07/28

Sziasztok! Elnézést a hosszas kimaradásért, de sajnos jó okom volt a távollétre, eltörtem a bokám, és bár próbálkoztam eleinte a frissítéssel, végül nem igazán jött össze, inkább a gyógyulásra koncentráltam. Persze nem vagyok még százas, a java csak most jön, de most már úgy érzem, hogy tudok az oldallal is érdemben foglalkozni.

Kezdetnek el is hoztam Nektek az elmúlt időszak közösségi média képeit, amiből jó néhány felgyűlt az elmúlt hetekben. Nem emelek ki minden egyes szelfit, de azért a lényegesebb momentumokat kiragadom Nektek, a többit pedig a galériában találhatjátok majd meg.

Június 01.-én ünnepelte Kiernan párja Chiristian Coppola 28. születésnapját, mely alkalmából természetesen kedvencünk is felköszöntötte, és természetesen néhány közös képet is posztolt Instagramon. “Boldog születésnapot drága @ccopp. Megfűszerezed az életem.” – írta Kiki a posztjában.

Szintén június elején ünnepelte 27. születésnapját Gavin Leatherwood, Kiernan a következő szavakkal köszöntötte barátját: “Boldog születésnapot te csődör. Nagyon szeretlek @gavinleatherwood”. Pontosan egy hónapra rá kedvencünk és Gavin is feltöltött Instagramra néhány közös képet, melyek egy közös fotózás kulisszái mögé engednek betekintést. Hogy milyen fotózás volt ez, mihez készültek a képek, erről egyelőre nincs bővebb információ, de nagyon aranyosak együtt.

Szintén júniusban Kiki Apák Napja alkalmából feltöltött egy közös képet édesapjával, melyen még kisbabaként láthatjuk kedvencünket. A kép aláírást nem bonyolította túl, csak annyit írt, de ez mindent elmond: “Szeretlek Apa”.

Június 14-én előkerült négy fotó, amin Kiki egy los angeles-i repülőgépjárat pilótáival fotózkodott és természetesen ebben a hónapban is készült pár szelfi róla, többek között a Nemzetközi Szelfi Napon.

Július 4-én, az az a Függetlenség napján Kiernan barátjával Christian Coppolával és néhány barátjukkal ünnepelt, mint Charlie Oldman, Charlie Puth és Charlie Christi (a három Charlie :D), természetesen képek is készültek. Július 9-én Kiki és párja pedig talpig feketében pózoltak egy szintén fekete Chevy Suburban előtt.

Miután a járványhelyzet is kicsit enyhült az USA-ban, Kiki is kihasználta ezt és több barátjával találkozott az utóbbi időben, köztük egy Sofia nevű barátnőjével, Charlie Christie-vel, akivel a július 4.-ét is töltötték és Jacob Elordi színésszel.

Gallery
Közösségi média | Social Media