![]() | ||
Mint arról már korábban írtam Nektek, kedvencünk részt vett március 21-én a Fashion Trust US Díjátadón, erről a képeket is elhoztam akkor. Nemsokkal utána kiderült, hogy Kiernan nemcsak, mint vendég, de zsűriként is fontos szerepet töltött be az esemény folyamán és ekkor már öltözéket is váltott, a fehér Giambattista Valli ruháját egy fekete nadrágkosztümre cserélte. Erről néhány képet hoztam Nektek a közösségi médiából és egy rövidke videót is. Az eseményen egyébként kedvencünk több barátjával találkozott, a zsűriben jelen volt Laura Brown és közös képek készültek Gavin Leatherwood-al is.
Március 17-én került néhány amerikai moziba a Wildflower című film, 21-én pedig már az Prime Video kínálatában is elérhető, sajnos tudomásom szerint Magyarországon nem streamelhető. Kiernan még a megjelenés napján részt vett a film vetítésén egy santa monica-i moziban, ahol vélhetően egy kisebb számú közönség előtt mutatták be a filmet. Jelen volt még vele a szereplő gárdából többek között a rendező Matt Smukler, Alexandra Daddario, Charlie Plummer és Samantha Hyde is. Az eseményről csak két kép került elő, illetve pár az előtte való készülődésről. Kedvencünk egy fekete Valentino ruhát viselt, nagyon csinosan nézett ki. A filmből elő került egy still kép Kiki karakteréről Bea-ről és egy BTS kép kevencünkről a forgatáson. Illetve linkelek még pár részletet a filmből, köszönet érte a Momentum Pictures és @kiernanmedia Twitter oldalának.
Gallery |
||
Szólj hozzá Te is! |
|