Barátok |
Amennyire én látom Kiernan tipikusan olyan személy, akit a legtöbben szeretnek. Nagyon sok barátja van még a tőle idősebb generációban is, mint például Laura Brown az Instyle Magazin főszerkesztője, vagy Jazz Singsanong, a los angeles-i Jitlada étterem szakácsa, aki számos képet töltött már fel kettejükről Instagram oldalára. Viszont három embert szeretnék lentebb kiemelni, akik nagyon közel állnak kedvencünk szívéhez. Tula Goodman Tula Goodman Kiernan szomszédja és egyben az egyik legjobb barátnője már kicsi kora óta. Mindketten novemberben születtek, Kiki 10.-én, Tula pedig november 9.-én. Még 2013-ban a Teen Vogue – Besties egyik mini videó sorozatában meséltek a barátságukról. Kedvencünk ebben a videóban elmondja, hogy amikor először találkoztak, ő pont abban a periódusban volt, hogy nem szerette a nevét, így Melanie-ként mutatkozott be. Ekkor szinte mindennap látták egymást, sokszor aludtak egymásnál, persze ez mára már változott, hiszen Kiki sokszor forgat, kevesebbet tudnak találkozni. Kiernan több eseményen jelent meg barátnője társaságában, mindketten egyetértenek abban, hogy egy életre szóló kötelék van közöttük. Kiki Instagram oldalán is többször posztolt közös képet, születésnapjakor is köszönti Tula-t a népszerű platformon. Alább a Teen Vogue . Besties és Best Friend Tag videóit is megnézhetitek, nagyon aranyosak a lányok. Flynn McGarry Flynn McGarry 1998. november 25.-én született Los Angeles-ben. Foglalkozását tekintve séf, aki már 11 éves kora óta az Eureka nevezetű éttermet üzemeltette Los Angeles-ben és New York-ban, jelenleg a Gem Restaurant megálmodója, tulajdonosa és séfe a new york-i Lower East Side-on. Kiki és Flynn egy közös ismerősön keresztül ismerték meg egymást, de egy interjúban az is kiderült, hogy kedvencünk anno Instagramon követte be a fiatal tehetséget. A két fiatal évek óta nagyon jó barátok, számos alkalommal tűnt fel Flynn kedvencünk oldalán hivatalos eseményeken, Kiki sokszor posztol közös képeket is, 2017-ben együtt utaztak az olaszországi Velencébe is. Érdekes és vicces, hogy Kiernan telefonjának a hátlapján, ha jobban megnézzük egy Flynn-t ábrázoló matrica van, amit az is bizonyít, hogy egy születésnapja alkalmával Kiki a következőket írta barátjának: “Boldog Születésnapot Flynn!!! Nemcsak nagyszerű telefon matrica vagy, de annál csodásabb ember!” Timothée Chalamet Timothée Hal Chalamet 1995. december 27.-én született Manhetten-ben. 2009-ben jelent meg először a TV képernyőkön a Law & Order sorozatban, melyet számos más szerep követett, napjainkban pedig az egyik legtehetségesebb fiatal színész. Timo és Kiki ismertsége 2015-ben kezdődött, amikor A Kert (One & Two) című filmet forgatták együtt, ebben testvérpárt alakítottak. Barátságuk azóta is töretlen, szinte már testvéri. Kedvencünk egy interjúban azt is elmesélte, hogy régebben Timothée lakott is náluk és volt olyan eset, amikor magával vitte a randijaira is és annyira a családuk része, hogy szerinte a vezetéknevét is meg kellene változtatnia. Amikor Timothée és Kiki együtt forgattak, akkor sok időt töltöttek együtt a Shipka családdal, melyről a színész így nyilatkozott: “Kiernan családja mindig nagyon-nagyoin kedvesek voltak hozzám. Amikor először jöttem a Nyugati Partra, nem sok embert ismertem, ők pedig mindig hívtak, vittek magukkal, amitől úgy éreztem, hogy a családjuk része vagyok.” © kiernanshipka.hu |

Szeretettel üdvözöllek Magyarország egyetlen és elsőszámú Kiernan Shipka rajongói oldalán, a kiernanshipka.hu-n, ahol minden információt megtalálhatsz kedvenc színésznődről. Friss hírekkel, folyamatosan bővülő, naprakész tartalommal várlak, így megismerheted életrajzát, munkásságát, olvashatsz érdekességeket. Ha már itt jársz, ne hagyd ki az oldal galériáját sem, ahol számos kép között tudsz böngészni. Várlak vissza máskor is!
kiernanshipka.hu
Latest News
Welcome Message
Latest Photos