Családja

Kiernan sosem teregeti ki a magánéletét, éppen ezért a családjáról sem lehet sok mindent találni az internet. Az alábbi modulban összegyűjtöttem azt a néhány információt, amit biztosan tudhatunk a kedvencünkhöz legközelebb állókról.

Édesanyja – Erin Ann Shipka

Erin Ann Shipka (született: Erin Ann Brennan) olasz és ír felmenőkkel rendelkezik, foglalkozása nem ismert. Azt viszont tudni lehet, hogy Kiki nagyon közel áll édesanyjához, egy Instagram posztjában, Anyák Napja alkalmával a “Világa Hercegnőjének” nevezte őt. Erin kicsi kora óta támogatja és egyengeti lánya karrierjét, így nem meglepő, hogy a Mad Men sorozat forgatásakor is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy óvja gyermekét. 2011-ben a New York Magazinnak adott interjúban mondta el, hogy minden új évad elején összeült még a forgatások kezdete előtt Matthew Weiner-el, a sorozat alkotójával, hogy átbeszéljék azokat a tartalmakat, melyeket nem szeretne, ha a lánya rovására mennének, hiszen Kiki ekkor még csak 12 éves volt. A későbbiekben Erin arra is figyelt, hogy az új epizódokat először csak maga nézte meg, majd felvette és lányával közösen is megnézte a kompromittálóbb jelenetek nélkül. Alkut kötöttek, hogy amikor Kiernan betölti a 16. évét egyedül leülhet és megnézheti az összes teljes epizódot.

Édesapja – John Young Shipka

John Young Shipka olasz, német és angol felmenőkkel rendelkezik, és ingatlanbefektetéssel, ingatlanfejlesztéssel foglalkozik. Ennél többet sajnos aligha lehet róla tudni, ritkán tűnik fel Kiki-vel a nyilvánosság előtt, egyedül a 2013-as SAG Awards-on tűnik fel lánya mellett. Kedvencünk még 2016 novemberében osztott meg egy képet Instagram oldalán, melyen ő és édesapja láthatóak 2004-ben, a Wrigley Field baseballstadionban, Chicagoban. A képhez fűzött leírásból kiderül, hogy mindketten nagy Chicago Cubs rajongók. A csapat egyike a két legprofibb amerikai baseballcsapatnak. A képet ide kattintva tekintheted meg.

Kutyusa – Frankie Shipka

Frankie Shipka, a fekete nőstény német juhász kutyus 2017. februárjában tűnt fel először Kiki Instagram oldalán, melyhez kedvencünk annyit fűzött: “Ő itt Frankie, az új csajom.”. Frankie azóta rendszeresen feltűnik Kiernan közösségi média felületein, így szinte a szemünk előtt nőtt fel. Kedvencünk imádja kutyusát, ahogy az a gazdiknál alap dolog, családtag számára. Vele alszik, viszi magával a forgatásokra, sőt, saját Instagram oldala is van: @frankieshipka. Amikor 2019-ben Kiki együttműködött az EA Games-el a The Sims4 kapcsán, elkészültek játékbeli karaktereik is, melyről képeket ide kattintva találsz.

© kiernanshipka.hu