Boldog Karácsonyt!
2022/12/26

Sziasztok! Bár megint nem kevés idő telt el az utolsó poszt óta, de a háttérben azért itt voltam, aki figyeli a galériát, az láthatta, hogy voltak frissítések.

Ez az év már sajnos ilyen volt a szerkesztésben, de az Új Év bízom benne több időt hoz majd az oldalra is, kezdetnek egy új kinézettel szeretnék majd előrukkolni, mert ezt most annyira nem érzem a magaménak.

Addig is kívánok minden kedves Kiernan rajongónak és az oldal látogatóknak Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket!


Párizsi Divathét – Giambattista Valli show és Roger Vivier koktélparti
2022/10/01

Szeptember 26.-a és október 4.-e között kerül idén megrendezésre a Párizsi Divathét, ahol a híres tervezők 2023-as évi tavaszi/nyári kollekciót mutatják be.

Számos híresség mellett kedvencünk is megjelent tegnap és 29.-én két eseményen. Csütörtökön Roger Vivier új kollekcióját ünnepelték egy koktélparti keretein belül, ahol Kiernan-t Gherardo Felloni (a Roger Vivier kreatív igazgatója, a La Maison Vivier esemény megálmodója) és Emilia Jones színésznő (Locke and Key, Coda) társaságában kapták lencsevégre.

Kiki egy fekete ruhát választott, egy vagány fekete bakanccsal, sminkjét Vincent Qquendo, haját pedig David Von Cannon készítette az eseményre, az összkép pedig igazán klasszul festett.

A pénteki nap folyamán kedvencünk Giambattista Valli bemutatójára látogatott el, ahol rengeteg rajongó és paparazzo fogadta, az eseményen pedig több képen is együtt látható Derek Blasberg újságíróval és Paris Jacksonnal, aki a néhai Michael Jackson modell lánya. Kiernan erre az eseményre is egy fekete ruhát választott és egy fekete magassarkúval párosította. A bemutatón készült eddig 67 darab képet a galériában nézhetitek meg.

Természetesen a közösségi médiába is kerültek fel képek és rajongói fotók is, melyeket már láthattok is a galériában.

Gallery
Megjelenések | Appearances > 2022
Közösségi média | Social Media


Újra itt
2022/09/30

Sziasztok! Nagyon hosszú ideje már, hogy semmi frissítés nem volt az oldalon, de még csak el sem lehetett érni. Tavaly novemberben volt az utolsó bejegyzés, és február környékére terveztem a visszatérést, de az élet nem úgy hozta, ezt nem is fogom most részletezni, magyarázni.

Most viszont ismét itt vagyok, újult erővel és megújult külsővel vár Titeket a kiernanshipka.hu! Hamarosan szeretném frissíteni a galéria kinézetét is, feltölteni az elmaradt képeket, kiírni a jelentősebb híreket is az elmúlt időszakból.

A cseréket át néztem, ahol lekerültem írok, és amennyiben tartható a partnerség, annak nagyon örülök. 🙂

Szép estét kívánok mindenkinek!


Elérhető a Treat + Collider interjú
2021/11/24

Sziasztok! Ezt a bejegyzést már október 25-én elkezdtem írni, de sajnos mindig volt valami, ami miatt nem tudtam most az oldalra koncentrálni. Időközben megjelent ugyanis Kiernan legújabb filmje a Treat, mely már elérhető több híres Podcast platformon, én veletek az Apple Podcasts linkjét szeretném megosztani, amit ide kattintva értek el. A film 1 óra 31 perces, én még csak az elejébe tudtam belehallgatni, de nagyon izgalmasnak ígérkezik. A filmen kívül egy 2 perces előzetes is feltöltésre került, és elhoztam a történet kicsit bővebb leírását is.

Egy tökéletes városnak megvan a maga rettenetes ára. Isten hozta Önöket a Treat, a C13Features első Podcast filmje Kiernan Shipka főszereplésével, mint Allie West, aki egy nem túl népszerű tinédzser. Számos problémával küzd, miközben nehezen illeszkedik be az idilli kisvárosba. Ám egy Halloweeni estén minden megváltozik, amikor rájön, hogy ennek a békés város idillikus képének halálos ára van. Miután megtudja, hogy a titokzatos Mr. Piper uralkodik a város felett, ő és öccse azzal is tisztában vannak, hogy csak ők képesek megmenteni a várost, még mielőtt túl késő lenne. Vajon sikerül-e Allie-nek megmentenie a családját, a városát, sőt saját magát is a sötét múlttól és a biztos pusztulástól?

Több interjú is napvilágot látott a film kapcsán, én most a Collider által készített beszélgetést fordítottam le Nektek, melyet Kikivel készítettek.

Kiernan Shipka mesél a Treat hangosfilm munkálatairól és a Riverdale-be való visszatérésről
Szintén beszél arról, milyen egy karaktert eljátszani csak a hangoddal, vizuális megjelenítés nélkül

A C13Features oldalán és minden Podcast platformon elérhető a Treat, mely Allie West történetét meséli el, aki egy látszólag tökéletes amerikai kisvárosban él, csakhogy a látszat csal és ennél a valóság sokkal gonoszabb. A lakók egy titokzatos természetfeletti lénnyel kötöttek alkut, aki amikor nem teljesülnek az általa szabott követelések, akkor bizony elkezdi begyűjteni az árat.

A Colliderrel készített interjúban Kiernan arról mesélt, mi teszi számára különlegessé a Treat-et, mi vonzotta ahhoz, hogy megszemélyesítse Allie karakterét, mitől lesz ez egy nagyszerű Halloweeni történet és hogy ő maga hogyan érez a rémtörténetek iránt. Szó esik arról, hogy Sabrina Spellmanként visszatér a Riverdale-ben, és beszélt arról is, hogy mit tanult a Mad Men-ben eltöltött időszakában.

Ez igazán szórakoztató volt. Mit szóltál hozzá, amikor felkértek a szerepre és kiderült, hogy ez tulajdonképpen egy hangoskönyv?

Mennyire jellemző az 2021-ben, hogy egy rádiójáték szerepére kérnek fel? Volt valami, ami annyira egyedi és szokatlan volt benne, hogy azonnal megvettek vele. A történet is szórakoztató és egyedi volt, pont beletudtam illeszteni az időbeosztásomba, és az évszakhoz is nagyon illett. Nagyon klassz Halloween témában csinálni valamit. Minden annyira különleges volt, szinte beszélt hozzám.

Mikor felkértek, már a teljes forgatókönyvet el tudtad olvasni, vagy még voltak hiányzó elemek?

Kaptam egy forgatókönyvet, ami nagyon hasznos volt. Megérkeztem és az utolsó pillanatban lecsaptam rá. Szerencsésnek érzem magam, hogy elolvashattam, izgulhattam érte, aztán gyorsan megcsináltam és szinte azonnal meg is jelent. Ez nagyon jó. Színészként nagyon érdekes érzés csinálni valamit, aminek azonnal láthatod az eredményét. Szuper élmény.

A kezdetektől fogva ez volt a koncepció vagy változott valamit a történet?

Alig tért el valamiben a végső forgatókönyv attól, amit a kezdetekben kaptam.

Mi vonzott ebben a karakterben? Volt, ami különösen megfogott benne?

Igen, mindig az olyan karakterek vonzanak, akik többrétűek. Nyilvánvaló volt, hogy Allie-nek van egy mély melankóliája, ami nem megszokott egy tinédzserhez képest, de én érdekesnek és hitelesnek éreztem. Nem az tipikus, “Ó, dühös, szomorú, tinédzser vagyok!”. Számomra ő egy számkivetett, szomorú lány, akit annyi minden foglalkoztat az életben, és annyi helyzetbe bele lehetett illeszteni, ami számomra nagyon érdekes volt és érdekes főszereplővé tette. Úgy érzem egy főszereplőnek pont ilyennek kell lennie. A körülötte lévő világot az ő perspektívájából látjuk, és ez ad egy fajta különleges vibrálást a történetnek. Ez az, ami a történtet többi részét szerethetővé teszi. Van egy tizenéves lány, aki keresi önmagát és a küzdelmei annyira időtlenek és ismerősek számunkra. Aztán ez az őrült és életveszélyes dolog megérkezik a városba és belecsöppenünk egy kalandba és szinte összekapcsolódunk Allie-vel, törődünk vele. Úgy gondolom, hogy ahogyan ezt belefestették ennek a hangélménynek, filmnek vagy nem is tudom minek nevezzem, a szövetébe nagyon különleges és jól sikerült, megmagyarázza, miért is akartam ezt igazán csinálni.

Ez más érzés volt, mint más hang munka?

Igen, mert tudod, hogy itt egyedül a hangoddal dolgozol, az arcoddal sosem. Sosem fog megjelenni az arcod. A hangod az, amivel tudod, hogy vizuális élményt fogsz kiváltani, és te vagy a kirakós egy darabja. Csak a hangodra támaszkodni néha elég félelmetes.

Milyen érzés volt megtudni, hogy Riverdale-ben újra felöltheted Sabrina szerepét, és habár már játszottad őt, de ez most egy olyan hely, ahol még nem formáltad meg soha?

Nagyszerű volt. Sosem éreztem igazán, hogy el kell búcsúznom Sabrinától, így újra a bőrébe bújni egy teljesen más megvilágításban olyan volt, mintha bicikliznék. Nem tudtam, hogy valaha be fog ez következni, de újra őt játszani és visszatérni fantasztikus érzés volt. Egyben nosztalgikus is, amit eddig sosem tapasztaltam, mivel folyton őt játszottam. Szóval visszatérni, de mégis egy új embernek lenni ugyanabban a hajpántban nagyon-nagyon izgalmas volt, élveztem. Tényleg nagyon sokat jelentett nekem.

Tanultál róla valami újat most, hogy egy olyan világba és városba helyezted őt, ami nem az övé?

Bőven van mit felfedni még. Nagyon rejtélyes érzések lengik körül az epizódban. Mindig tanulsz új dolgokat, mindig vannak új érdekességek. Érdekes volt játszani őt más szemszögből, más idővonalon. Az agyamban kellett összeraknom mi is történt időközben.

Olyan fiatalon kezdted a Mad Men-ben, tinédzser voltál még. Mit tanultál ez alatt az utazás alatt, mint színész?

Azt hiszem a válasz, hogy mindent. Mindent megtanultam a sorozatban. Ilyen fiatalon kezdeni és megtanulni hogyan legyek profi, mit jelent a jó színészet, megtanultam milyen jó vezetőnek, jó embernek lenni és jó embernek lenni egy forgatáson. Megtanultam megfigyelni a saját lelkiállapotom és briliáns emberektől különböző perspektívákat kaptam. Ebből kilépve úgy érzem nem is lehetnék szerencsésebb, hogy meg van ez az alapom.

A sorozatban való szereplésed arra is késztetett, hogy megválogasd a jövőbeni szerepeidet? Amikor már gyerekként egy ilyen felnőttes sorozatban játszottál, változtatott-e azon, hogy mit szeretnél csinálni?

Rendkívül válogatóssá tett. Egy olyan műsor után, mint a Mad Men, nem minden forgatókönyv üti meg a mércét. Belekóstoltam a valaha volt egyik legmagasabb minőségbe és ez magas elvárásokat támaszt az általam alakított karakterekkel és az emberekkel szemben, akikkel együtt dolgozom.

Szerinted mi az, ami miatt a Treat ilyen nagyszerű Halloweeni történetté vált?

Minden szempontból klasszikusan kísérteties. A Treat számomra elhozza az őszt, októberi sok szempontból. Nosztalgikus. Tiszteleg a klasszikus horrorok előtt, de mégis van egy egyedisége, mely izgatja az embereket. Sok minden van benne, ami a mai korhoz köthető. Az összes eleme összhangban van és nagyszerű szórakoztató élményt nyújt ebben az őszies, kísérteties évszakban.

Szereted az ijesztő történeteket, filmeket? Hajlasz a horror történetek felé? Inkább nevetsz a félelmeiden?

Engem nagyon nehéz megijeszteni, így ezt az egészet kihívásnak tekintem, hogy őszinte legyek. Akarok félni, akarok egy filmet, amitől én is félek. Szerintem ebből a szempontból kicsit laza vagyok, jól eltudok ezeken szórakozni, de ha félnék, szerintem még jobban tudnám végezni a munkám.

© kiernanshipka.hu