![]() | ||
Kiernan március 3-án, pénteken részt vett a Párizsi Divathéten, ahová főként a Nina Ricci 2023 őszi/téli kollekció bemutatója miatt érkezett, ahol Harris Reed divattervező is debütált Nina kollekciójában való kooperációjával. Kedvencünk csodásan festett a fent említett kollekcióból viselt fekete, az ujjrészeknél áttetsző pöttyös ruhájában, melyet egy hatalmas fekete masnival a hajában, illetve Harris Reed tervezésű magassarkújával egészített ki – amiben én mellesleg a második bokatörésem is elszenvedtem volna. Kiernan számára Harris munkássága nagyon inspiráló és kreatív, így egy rövid WWD-nek adott interjúban áradozott róla, hogy ezért is fontos, hogy támogassa Reed debütálását.
Vincent Quendo készítette el kedvencünk sminkjét, a haját Mashal Afzalzada alkotta, körmeit pedig Emily Rose varázsolta az alkalomhoz és ruhájához illővé.
Az esemény kapcsán számos fotó megjelent a közösségi médiában is, többek között Laura Brown, Nina Ricci és Vincent Quendo is töltött fel képeket. Az is kiderült, hogy a bemutató után Kiki részt vett Harris Reed tervező vacsoráján is, erről csak egy kép került el. A Kiernan Shipka Brasil Twitter oldalának köszönhetően hoztam Nektek egy kis videót is kedvencünk érkezéséről a divatbemutatóra.
Gallery |
||
Szólj hozzá Te is! |
|